Amikor Eszti megkeresett, hogy szeptember 7-ére tervezett esküvőjük fotózását el tudnám-e vállalni, akkor nagyon elkeseredtem, mert az időpontom már foglalt volt, viszont Esztiéket nagyon szeretem és a testvérének is én fotóztam az esküvőjét, szóval nagyon bánatos lettem, hogy őket nem tudom vállalni. De nem tartott sokáig a szomorkodásom, mert Eszti mondta, hogy megpróbálják akkor a 6-át, nekik igazából mindegy, hogy péntek vagy szombat.
Így lett végül, hogy mégis én lettem az esküvői fotósuk :).
Nem terveztek nagy esküvőt, inkább a bensőséges, meghitt hangulatot szerették volna, így semmi nagy buli, tánc nem volt betervezve.
Helyszínnek a Pavillon de Paris-t választották, ami még dekoráció nélkül is az egyik leghangulatosabb helyszín Budapesten, de amikor megkapta a Flowers by Flora Kosch által megálmodott dekorációt vált igazán mesebelivé.
A szertartás és a vacsora alatt a Kertész Erika, Földi Gergely, Reschofsky Dávid triója adta a hangulatos élőzenét.
A készülődés egy közeli szállodában történt, így a kreatív fotózásnak is a közeli utcácskákat választottuk, aminek én nagyon örültem, mert kifejezetten szeretem azt a környéket, az eldugott kis utcákat és kerteket, ahová, ha szerencsénk van, akkor néhány fotó erejéig be is lehet szökni.
Helyszín: Pavillon de Paris
Smink: Pádár Detti Smink- arc- és lélekszépítő
Haj: Renihaj
Dekoráció: Flowers by Flora Kosch
Torta: Tonkababa
Gyűrű: Németh Karikagyűrű