Nagyon sok embertől (fotóstól) azt hallom vissza, hogy nem szeretnek esküvőt fotózni. Én ezen mindig meglepődöm, mert nekem az egyik kedvencem. Igaz, hogy nagyon munkás, sokszor délelőtt 10.00-től éjszakába nyúlóan dolgozom, akár a 35 fokos hőségben is, de én mégis nagyon szeretem. Számomra megéri, mert igazán intim pillanatok részese lehetek, érzelmekkel dúsítva, nagyon megható, sokszor könnyet csal a szemembe egy-egy érzelmesebb jelenet, szülőköszöntés vagy amikor a még vőlegény várja a menyasszonyt az oltár előtt.
Rengeteg az elkapott pillanat a boldogságról és szeretem végignézni az elkészült fotókat, hogyan lesz egy feszült jegyespárból laza férj és feleség.
Tavasztól késő őszig vannak esküvők, de egyre gyakoribb a téli esküvő is, így gyakorlatilag akár egész éves elfoglaltságot is tud adni.
Sok pár bizonytalan, hogy legyen-e hivatásos fotósuk vagy inkább egy lelkes (de amatőr) barát, rokon fotózzon az esküvőn. Erről én abszolút lebeszélnék mindenkit, hiszen az esküvői fotózás nem csak abból a néhány beállított kreatív képből áll, amelyet esetleg egy lelkes amatőr is el tud készíteni, hanem a többsége riport jellegű kép. Egy amatőr nem tudja, hogy hova kell állni a szertartás előtt, hogyan kell a többi szolgáltatóval (ceremóniamester, videós, stb.) együttműködni és legtöbbször nem rendelkezik a megfelelő eszközparkkal sem ahhoz, hogy a megfelelő eredményt elérje. Az biztos, hogy olcsó, de valószínűleg végül inkább bánják, hogy nem hivatásos esküvői fotóst bíztak meg.
Hogyan történik nálam az esküvői fotózás?
Először is készül egy ajánlat, amelyet ha szimpatikus a pár számára, egy személye találkozó követ. Ekkor megismerkedünk és ha nem is kimondottan, de eldönthetjük, hogy a másik mennyire szimpatikus és tudunk-e majd együtt dolgozni. Hogy őszinte legyek, velem talán 1-2 alkalommal fordult elő, hogy a személyes találkozó után mégsem engem választottak. A beszélgetés során átbeszéljük a párral az egész napot és igyekszem minden fontos tanáccsal ellátni őket.
Ilyen pl. a menyasszony ruhaválasztása. Sok beleszólásom ugyan ebbe nincs, de arra mindig felhívom a menyasszonyok figyelmét, hogy ha teheti, ne válasszon abroncsos ruhát vagy ha már ezen túl van, akkor próbálja az abroncsot vastag tüll alsószoknyára cserélni. Sajnos az abroncs az esetek többségében látszódik, szélben, járás közben el tudja csúfítani a látványt.
Amelyik menyasszony a hétköznapokon nem sminkel, kicsit húzódozik az esküvői sminktől, de őket is mindig bíztatom, ne hagyják ki a sminket, hiszen az koronázza meg a megjelenésüket és a jó portréhoz elengedhetetlen a megfelelő smink, a szépen árnyalt szem, szépen ívelt szemöldök, stb. A másik csapda a túl erős smink (ha már lúd legyen kövér) és a műszempilla. Én ettől is óva intem a menyasszonyokat, a legtöbb esetben a végeredmény nem tökéletes.
Fotós szemmel nem mindegy, hogy a szülők, koszorúslányoknak milyen az öltözéke. Szerintem érdemes a párnak egy kicsit belefolyni a szülők ruhaválasztásába is, hogy a közös fotókon a makulátlanul felöltözött pár mellett a szülők megjelenése is megfelelő legyen.
Nagy divat, hogy a koszorúslányoknak különböző fazonú ruha készül (mindenki a saját maga testalkata és ízlése alapján varrat magának), de a szín és alapanyag azonos. Az így öltözött koszorúslányok mindig feldobják a képeket.
De a legfontosabb tanácsom, hogy nem kell túlparázni az esküvőt. Nem lehet minden tökéletes, ezért kár is minden egyes részletre ráfeszülni. Ha van ceremóniamester vagy esküvőszervező, akkor persze eggyel könnyebb a párnak, sok terhet le lehet a vállukról venni. 50 fő felett szoktam is ajánlani, hogy keressenek ceremóniamestert vagy vőfélyt. Sajnos a “segít egy nagyszájú haver” sem a legjobb választás.
A szerződéskötéstől az esküvőig bármikor, bármilyen kérdésben segítek a menyasszonynak, legyen az dekorációval vagy vendégvárással kapcsolatos kérdés.
Az esküvői fotózást megelőzi a jegyesfotózás. Én ehhez szinte mindig ragaszkodom, hiszen amikor egy egész napot együtt fogok tölteni a párral, fontos, hogy picivel szorosabb kapcsolat legyen, illetve így már ők is tudják, hogy milyen velem a közös munka és az esküvő napján nem félnek annyira a kreatív fotózástól, a “pózolástól”.
Én a fotózások során arra törekszem, hogy mindig jó hangulatban teljen, a célom, hogy a tökéletes végeredmény megszületése mellett maga a fotózás is élmény legyen és szívesen emlékezzenek vissza rá.
Az esküvő napján mindig korábban érkezem, ügyelek arra, hogy tudjak néhány szót váltani a többi szolgáltatóval, a helyszínt meg tudjam nézni, a dekorációt be tudjam még üresen, a vendégek megérkezése előtt fotózni.
Az esküvő után a képeket pendrive-on adom át a párnak és legtöbbször a kapcsolat nem szakad meg, hiszen én nem letudom az esküvőt, hanem a célom, hogy megrendelőim elégedettek legyenek a róluk készült fényképekkel, újra át tudják élni, fel tudják eleveníteni az emlékezetes pillanatokat és jó szívvel gondoljanak vissza rám.