Jó pár éve a fejemben van egy olyan fotósorozat elkészítése, amely híres festményeket dolgoz fel. Ha őszinte akarok lenni, akkor a maximalizmusom és talán picit a lustaságom akadályozott meg abban, hogy elkészítsem. Eddig úgy gondoltam, hogy egy ilyen fotósorozat akkor fog jól működni, ha a festményen szereplő modell karakterének megfelelő élő modellel dolgozunk, ha profi sminkes, fodrász, valamint stylist is részt vesz a projektben. De a legnagyobb kihívást az ötlet jelentette. Csak úgy lemásolni egy képet nem szerettem volna, az nekem túl unalmas, viszont nem jött semmi olyan gondolat, téma, amelyre fel tudtam volna fűzni egy ilyen fotózást.

Most viszont maga a világjárvány adott egy remek öletet, azaz olyan koncepció kidolgozását, amelyekhez a karanténban felhalmozott dolgokat használom fel.

Bevallom először magam sem értettem, hogy miért van szükség wc papír, élesztő, alkohol felvásárlására. A wc papírt a mai napig nem értem, viszont az alkoholt annál inkább, illetve már én is tettem egy-két sikeres és sikertelen próbálkozást az élesztővel való sütésre. Itt van még a maszk és a fertőtlenítő, amely már a mindennapi életünk részévé vált, illetve a bezártsággal együtt olykor a negatív érzések is megjelennek. Nagyszülők, akik nem találkozhatnak az unokákkal és a gyerekek, akik – a szülők legnagyobb igyekezete ellenére is – sokszor unatkoznak otthon. A szülők pedig, ha éppen van néhány szabad percük, akkor próbálnak magukkal is foglalkozni, egy-egy arcpakolás, szépítő fürdő vagy hangulatjavító pohár ital bizony lecsúszik. Hát ebből az elegyből alakult ki a végső koncepcióm.

A modellek kiválasztása pofonegyszerű volt, a karanténban lévő családom készségesen segített a projekt megvalósításában.

A képek

Az első elkészült kép Jan Vermeer van Delft híres festménye, a Leány gyöngy fülbevalóval volt. Ezt a képet sokan feldolgozták már, kicsit én is elcsépeltnek tartom, de valahogy szeretem ezt a képet és nem akartam kihagyni a sorozatból. Ezt követte egy másik Vermeer kép, a Tejet öntő lány. Mindkét képhez a sógornőm állt modellt. Egy kicsit később készült el még egy harmadik kép, mely I. Erzsébetet ábrázolja és állítólag Steven van der Meulen festett.

Ezek után jött a bátyám, akivel a kedvenc Rene Magritte  festményemet alkottuk újra, majd egy El Greco kép következett.

Anyukám kicsit ellenkezett, hiszen ő nem szereti magát visszanézni, mind idős hölgy, de végül hozzájárult a fotózáshoz!  (természetesen fontos megjegyeznem, hogy én sem érintkezem a szüleimmel, a képek a kertben, szabadban készültek el, én pedig tiszten távolságban voltam tőlük)

Az Idős hölgy olvas egy Gerrit Dou festmény.

Apukám egy Rembrandt önarcképhez állt modellt a garázsban, mert a legnagyobb szívfájdalma, hogy nem mehet el otthonról autóval (sem).

A gyerekek utálnak fényképezkedni, ami nekem nagy szívfájdalmam és most is csak egy kis zsarolással tudtam őket rávenni, hogy legyenek a modelleim.  Egy órás plusz tabletidőt kaptak, amiért igazán lelkesen és kitartóan teljesítették a kéréseimet.

Edvard Munch A sikoly című festményére azért esett a választásom, mert otthon a szőnyeg színei harmonizálnak a festmény színeivel és a gyerekeken eluralkodó „téboly” néha pont így néz ki a valóságban is, mint a festményen.

Modigliani A fiú című képe pedig zseniálisan érzékelteti azt az unalmat és közönyt, amivel akkor találkozunk, amikor tanulni kellene.

És végül úgy éreztem, hogy én sem maradhatok ki a sorból, hiszen én is együtt élek a karanténban a családdal. Nehezen találtam megfelelő képet, végül egy Henri Matisse képre esett a választásom (Rózsaszín blúz).

Nem kizárt, hogy fogom folytatni a sorozatot, illetve akik szeretnének magukról különleges, kedvenc festményüket vagy filmjelenetüket megidéző képet csináltatni, hát erre is van lehetőség!