Idén nyáron, egy pénteki napra, ismeretlenül, utolsó pillanatban érkezett egy megkeresés, esküvői fotózásra. Az idei augusztusom elég húzós volt, péntek-szombati esküvőkkel, de ez a nap még szabad volt és mivel csak a szertartást és a kreatív fotókal kellett elkészíteni, elvállaltam a fotózást.
Az esküvő előtt kb. egy héttel találkoztam a párral. Sok mindenről beszélgettünk, pl. milyen legyen a menyasszony ruhája (igen, nem egy kapkodós menyasszony), virág dekorációról és úgy általában, az életről.
Megtudtam, hogy mindkettőjüknek a második házassága lesz. Talán ezért is kapott kevesebb hangsúlyt a ruha és helyeződött a fókusz jobban a megélésre…
A polgári szertartások nem a kedvenceim, sajnos sok esetben hiányzik belőlük a bensőséges, meghitt hangulat (ez sokszor sajnos a szertartásvezetőn múlik, illetve a pár sok esetben annyira izgul, hogy csak arra tud koncentrálni, hogy mikor mit kell mondania…, de legalábbis jókor igent mondjon). Andi és István esetében viszont annyira szép volt a szertartás, hogy a könnyeimmel küszködtem. Mindketten teljes odaadással, odafigyeléssel, szeretettel fordultak a másik felé, elmondták, felolvasták fogadalmukat, közös emlékeket tettek az asztalra, sőt, még a közösen meggyújtott gyertya is ilyen emlék volt.
Mivel én a párkeresés rögös útját járom (vagy talán éppen ezért), nagyon megérintett ez a kapcsolat, amely kettőjük között volt.
Megerősítést kaptam, hogy van még ilyen, megéri várni és remélni, hiszen van második (vagy sokadik:)) esély.
