Az év utolsó esküvőjével méltón zártam az évet.

Talán esküvői fotósként az egyik legmozgalmasabb évem volt és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen emberekkel ismerkedhettem meg, mint Beus és Nándi. Az esküvőjük előtti héten éppen Olaszországban voltam egy esküvői fotós workshopon, így új élményekkel és inspirációval felvértezve érkeztem meg szombaton az esküvőre.

Több szempontból is vártam már ezt a napot. Egyrészt Beus és Nándi imádnivaló pár, akikkel már a jegyes fotózás során is nagyon sokat nevettünk és tudtam, hogy az esküvő is hasonló hangulatban fog telni és mivel kellően megismertük egymást a jegyes fotózás alkalmával, attól sem tartottam, hogy bárminemű feszengés lenne a nagy napon. Másrészt pedig még eddig nem volt alkalmam a Rosinante Fogadóban esküvőt fotóznom, így ennek is nagyon örültem. Valóban nagyon hangulatos helyszín, szuper kajákkal és szuper kedves személyzettel.

A kreatív fotózást – annak ellenére, hogy Beusnak saját esküvői ruhája volt – az esküvő napjára terveztük be. Ezt utólag bevallom nem tudom miért így csináltuk, hiszen több szempontból is jobb a külön napi kreatív fotózás. Az idővel szerencsénk volt, annak ellenére, hogy október közepén jártunk, mégis csodás meleg, napsütéses nap volt. Fotózás szempontjából túlságosan is napsütéses. A közeli Duna partra esett a választásunk, ott ugyanis van erdős rész is, így elég változatos képeket tudtunk csinálni a parton és az erdőben is. 

Beus egyébként fantasztikusan csinos menyasszony volt. Egyrészt a ruhája csodásan állt rajta, melyet a JooseraBridalnak köszönhetett, másrészt remek stílusérzékének köszönhetően a kiegészítők igazán feldobták a megjelenését. Eszméletlen dögös szandált választott és a különleges fejdísze még egyedibbé tette a megjelenését. Én minden menyasszonynak javasolnám, hogy merjen kísérletezni és ne elégedjen meg az elég jóval a esküvő napján, törekedjen mind ruhában, mind kiegészítőkben a tökéletesre.

A vendégvárás, szertartás, vacsora és a buli is az elvárásaimnak megfelelően alakult, nagyon jó hangulatban, kellemes beszélgetésekkel és tánccal.

Ruha: JoosEra Bridal

Helyszín: Rosinante Fogadó

Smink: Judit Skirka Prosthetic & Makeup Studio

Torta: Pankatorta

Öltöny- Doboróczky László

Virágok/Hajdísz: Floratina Design