Vannak olyan találkozások, amelyek azt hiszem, hogy nem véletlenek. Bár alapvetően nem hiszek a véletlen találkozásokban…

Egy kedves volt kolléganőm Viki valamikor az év elején szerette volna pici fiúk  1 éves szülinapját egy fotózással megünnepelni. Egy budapesti fotóstúdióra esett a választásunk és az egész család, beleértve a nagyszülőket is eljöttek. Bogival ezen a fotózáson találkoztam. Bogi szeret és tud is sminkelni, így eljött segíteni Vikinek a sminkben.

Bogi csöndesen figyelte a fotózást, majd egy kis idő elteltével megkérdezte, hogy esküvői fotózást vállalok-e, ugyanis nekik nyáron lesz az esküvőjük és még nincs fotósuk. Nem is nagyon akartak, mert kis esküvőt terveznek, de látva, ahogy dolgozom, ahogy beszélek és instruálom a modelleket, szeretné, ha én lennék a fotósuk.

Néhány héttel később találkoztunk is hármasban és meg is állapodtunk mindenben.

Bogi és Csongor annyira aranyosak együtt, hogy tudtam, ebből a találkozásból valami nagyon jó dolog fog kisülni.

Régi álmom volt, hogy egy jegyes fotózást a metróban csináljunk és hihetetlenül boldog voltam, amikor Bogi és Csondor erre rábólintott. Abban maradtunk, hogy egy óra fotózás a metróban és egy óra fotózás a Kálvin tér környékén. Én nem vagyok nagy tömegközlekedős, még jegyem sem volt, de miután sikerült beszerezni, elindultunk. A 4-es metróra esett a választásom, mert ott nagyon szépek a megállók és hát az is megáll a Kálvinon, ami a végállomásunk volt.

Akárhányszor ránézek ezekre a képekre elmosolyodok. Voltak már azóta nagyon jó fotózásaim, vannak új kedvenceim is, de mégis a metrós sorozat a szívem csücske marad, na és Bogi és Csongor is.

Szeretem, amikor hallgatnak rám és bíznak abban, hogy amit kitalálok, annak az eredménye mindannyiunk számára egy szerethető és maradandó fotósorozat lesz.

Amikor a képek elkészültek, Bogitól az alábbi visszajelzést kaptam:

“Saját fotogenotásunkból kiindulva nem gondoltuk volna, hogy ennyi jó kép lesz, de abszolút bíztunk benned, és most ki is derült, hogy nagyon is jól tettük.

Nagyon örülök, hogy javasoltad a metrós koncepciót, nagyon jó hangulatuk van a képeknek.”