Eszti és Csabi esküvője még májusban volt, a Pilisben, az úgynevezett Kék Házban. Mivel nagyon sokat kirándulnak, így egyértelmű volt, hogy az esküvőt is egy kirándulós helyen szervezik meg. Meg is sétáltatták rendesen a násznépet, ugyanis a vendégváró után egy jó kis sétával lehetett megközelíteni a polgári szertartás helyszínét, a Boldogasszony Kápolnát. Nekem szerencsém volt, ugyanis autóval felvittek, még néhány idősebb korú vendéggel együtt. Természetesen a vendégek nem bánták a kis sétát, hiszen a Boldogasszony Kápolnához a Csillagösvény vezet, melynek mentén a kálvária mintájára, ősi történelmünk hét meghatározó személyiségét mintázó stációkat láthatunk, így a különleges látványosságban is részük volt az egyáltalán nem megterhelő séta közben, mialatt még kellemes élőzenét is hallgathattak.

A Boldogasszony Kápolna gyönyörű környezetben épült, Makovecz Imre és Őrfi József tervei alapján. A kápolna bejárata fölött a Napmadár kitárt szárnyaival a Szentlélek hívja a betérni szándékozót és köszönti a hegyszorosból vele szemben felkelő Napot.

A polgári szertartás különleges helyszínére csaknem két hónappal később visszatértem, újabb esküvőt fotózni. Kedvelem ezt a helyet, nagyon jó energiái vannak, csodálatos a kilátás és nagyon változatos képeket lehet készíteni. Persze kell hozzá a jó idő, mert eső esetén itt nem nagyon van B opció, hiszen a Kápolna nagyon aprócska, ott nem lehet elbújni az eső elől (legalábbis egy egész násznépnek). Az sem mindegy, hogy a menyasszony milyen cipőt visel, hiszen kavicsos, köves, murvás a terep, tehát nagyon meg kell nézni, hogy hová lép, mert könnyű kificamítani a bokát.  Velünk nem történt semmilyen baleset és az időjárás is kegyes volt hozzánk, így egy igen bensőséges és szeretetteljes szertartás és házasság vette itt kezdetét.