Fotósnak lenni menő. Gondolják sokan. Nem kell hozzá semmi, csak némi pénz, egy szuper kamera (vagy kettő), néhány objektív, egy gyorstalpaló tanfolyam, egy gyorsan összetákolt Facebook oldal és persze biggyesszük oda nevünk mellé, hogy photography és már kész is van :). Őket hívjuk a továbbiakban “fotós”-nak. Mert azért azt nem gondolja senki komolyan, hogy tényleg ennyi elég, ugye? Hacsak nem őstehetség az illető…
De talán fenti gondolatmenet miatt van egyre több “fotós” (megfigyeltétek, hogy minden baráti társaságban van legalább egy “fotós”?). És egyre többen vannak. De sebaj, divatszakmákra szükség van (vagy nincs). Lehet, hogy nincs, aki megjavítsa az eltörött széklábat, de legalább le tudjuk fotózni és ki tudjuk posztolni a Facebookra :).
De hogy mitől lesz valakiből valóban fotós?
Nos, nem árt egy iskolánál többet elvégezni. Többféle látásmóddal találkozni. Gyakorolni. Sokat. Workshopokra járni. Kipróbálni többféle területet. Alázattal fordulni a szakma felé. Profi fotós mellett tanulni, dolgozni, figyelni. Asszisztálni. Sokat olvasni. Más fotósok munkáját nézegetni. Szívből csinálni. Szenvedéllyel csinálni. Stílusokat kipróbálni. Pályázatokon indulni. Kitartani. Elhivatottság. Szerencse. Jó marketing. Kapcsolatok. Rátermettség. Vállalkozás. Bátorság. Szeretet…
Legalábbis szerintem ettől, meg még nyilván egy csomó mástól is.
Egyébként fotósnak lenni tényleg menő. Akkor és azt dolgozom, amit akarok. Este akkor megyek el otthonról, amikor más hazaér a munkából. Alhatok 10-ig minden nap. Retusálhatok pizsamában egész nap. Nincs főnököm, megválogathatom a munkáimat. Adok valami szépet a világnak. Boldogsággal tölt el, ha valakinek örömet okoznak a fotóim. Hálás vagyok, hogy megtehetem, hogy ez a “munkám”. A hobbim a hivatásom. Sok érdekes emberrel találkozom. Emberek legboldogabb napjának vagyok a részese. Különleges emberekkel és szituációkkal találkozom. Jól áll nekem a kamera :).
És néha miért nem menő? Hétvégén nincs a bankszámlámom fixen a havi fizetésem. Hétvégén is dolgozom, akár éjszakába nyúlóan is. Napokig ülök a számítógép mellett. 15-20 kg-os táskát cipelek. Ha éppen szerelmi bánat gyötör, akkor is mosolyognom kell és 100%-ot kell nyújtanom az esküvődön. Ha nem dolgozom, valószínűleg pénzem sem lesz. Folyamatosan frissíteni kell az eszközparkot. A workshopok igencsak sokba kerülnek. Ha a partnerem nem szakmabeli, szökőnapokon találkozunk.
Szóval ennek a szakmának is megvannak a napos és árnyékos oldalai. Egy biztos, a szakácsnak sem attól jó a főztje, hogy drága edényekben főz :).
