Kihasználva a tavasz első napsugarait, úgy döntöttünk, hogy egy csodás helyszínen szervezünk egy újabb fotózást, csak a saját kedvtelésünkre.

Miután túl voltunk a modell és a megfelelő ruha megtalálásán, a szervezés többi része már gyerekjáték volt. 

Én nagyon szeretem a klasszikus, letisztult megjelenést, de szeretek kísérletezni a stílusokkal, kiegészítőkkel, így került egy fekete bőrkabát a modellünkre. (Szerencsére a ruhát biztosító JoosEra Bridallal jól tudunk együttműködni és hasonló a stílusunk, nem volt vita abban, hogy hogyan nézzen ki a modell.) A bőrkabát, azon túl, hogy menyasszonyunkat megvédte a februári csípős levegőtől, egy igen vagány stílust is adott neki.  

4 különböző külső helyszínen dekoráltunk, kihasználva a kastély adottságait és élvezve a napsütést (annak ellenére, hogy tűző napon nem szeretek fotózni). Szerettem volna az üvegházban is fotózni, de mivel a felújítás ott még nem történt meg, végül csak háttérként szolgált. A sütis asztalt, miután már készre lett dekorálva egy másik helyszínen…, átvittük az üvegház mellé és nem azért, mert az én ötletem volt, de szerintem bámulatos hátterünk lett ezáltal.

Mivel a kastélyt gyönyörűen felújították, nem hagyhattuk ki a beltéri fotózást sem.

Szeretem ezeket a képeket és csak buzdítani tudom a házasulandókat, hogy nem kell férni a késő őszi, téli esküvőktől, mert káprázatos eredményt lehet elérni megfelelő szervezéssel a megszokott évszakon túl is.

Modell: Sirkó Patricia Alexa 
Dekor, virág, meghívók: Pink&Frappé Vintage stílusú esküvői dekorálás
Ruha: JoosEra Bridal
Székek: Sátorkölcsönző Kft.
Smink, haj: Ljubov Makeup
Helyszín: Teleki-Tisza-kastély Nagykovácsi